PILLANAT Művészeti Alapítvány
A PILLANAT Művészeti Alapítvány 2007 óta szervez programokat, melyek a harmonikus életvezetés módszereit kapcsolják össze a művészetekkel. A programok a kultúrák közötti párbeszédre fektetnek hangsúlyt, melyek elsősorban, a rugalmas szerepvállalást támogatják. Az Alapítvány tevékenysége: a gyermek és felnőtt nevelés, képesség- és személyiségfejlesztés, a holisztikus ismeretterjesztés.
Az Alapítvány az oktatás komplex fejlesztő módszerein keresztül a helyi közösség alkotó erejének megerősítését, a helyi értékek tudatosítását és megbecsülését célozza meg. 2018-ban a Leviatán projekt – kiállítás, workshop Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg. A projektben a Lauder Javne Iskola együttműködő partnere voltunk. Tapasztalatainkat rendszeresen megosztjuk szakmai körökben.
Programok:
SZAVAK LABIRINTUSA workshop – Zsidó Történeti Tár, 2019. június 22. Múzeumok éjszakája. (1077 Budapest, Csányi u. 5)
„A LÉLEK ALAPRAJZA” címmel országos kreatív pályázatot hirdetünk 2019. júniusában 15-19 évesek számára. A beérkezett alkotásokból kiállítás nyílik– tervezett helyszín: Massolit Books & Café, 2019. október (1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30.).
REJTEKUTAK PROGRAMSOROZAT– személyes eseménytörténetek, kiállítások, koncert (2019. szeptember – december)
1. ’Portfolió’ – kiállítás és beszélgetés Erdődy József Attila, Gál Lehel, Katona György, Péli Mandula és Szarvas Ildikó képzőművészekkel Tervezett helyszín: Bethlen téri Színház
2. ’Rejtekutakon’ – Closingtown Orchestra koncert és beszélgetés a zenekar tagjaival Tervezett helyszín: Bethlen téri Színház
3. ’A Fekete Doboz története’ – fotókiállítás és beszélgetés Jávor István operatőrrel Tervezett helyszín: Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár – Csányi5 Galéria
4. ’30 év, 30 alkotás’ – kiállítás- válogatás a 30 éves Lauder Javne Iskola művészeti projektjeiből Tervezett helyszín: Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár – Csányi5 Galéria
Kapcsolat
+36203164401 szarvasildi@pillanat.org, http://www.pillanat.org/